Cebu szigetétől északra fekszik ez a picike szigetecske: olyan pici, hogy 4 óra alatt körbe lehet sétálni. Nincsenek rajta betonutak (ill. egyszer találtunk egy kb. 40 méteres szakaszt), nincsen rajta egy autó sem, csak motorok. Nem is olyan régen még csak egy picike halászfalu volt rajta: aztán kiderült, hogy a közelben kiváló merülőhelyek vannak, és hogy az egyik helyen ráadásul hajnal 6-7 fele 25 méter mélyen rókacápák partiznak. Szóval a sziget egyik részén évről évre egyre több puccos hotel és búvárbolt nyílik: a másik részén pedig ott éldegélnek a malapascuaiak a kis pálmalevélből fonott házikóikban, amik többségében se víz, se villany nincsen bevezetve (cserébe sokkal jobban néznek ki, mint bármilyen ház Cebuban).
Miután esős évszakban voltunk, a szállodák hatalmas kedvezményeket adtak - 3000 peso helyett 1000 pesot (ez kb. 18 euró) fizettünk ketten egy szobáért. És ez még egy drága hely volt. A Sunsplash resortot (ill. új nevén Little Mermaid) egy filippínó hölgy és német barátja vezette: amennyire kivettem, a hölgy már jó ideje a resort tulajdonosa, és a német férfiú kb. a harmadik (de min. a második) európai pasija. A Fülöp-szigeteken külföldi nem vehet ingatlant, és sokan így oldják meg a problémát. Persze, szívás, ha kidob az asszony. A hotelben dolgozott továbbá még egy dán lány is, aki valamilyen oknál fogva halálosan szerelmes volt egy nála kb. 20 centivel kisebb és minimum 30 kilóval könnyebb filippínó fiúba (félreértés ne essék, a lány is nagyon vékony volt), és ideköltözött hozzá a szigetre.
A dán lány és a filippínó babája rögtön az első este, amikor megérkeztünk, elvitt minket a helyi diszkóba. Már útközben a buszon feltűnt, hogy a nagyobb templomokhoz általában jár egy kosárpálya is. Itt se volt ez másképp; mi aznap este a falu legnagyobb temploma melletti kosárpálya felé vettük az irányt. Szombat esténként ugyanis ez a pálya átalakul táncparketté. Kitesznek egy nagy magnót és hangszórókat, van egy kis pult, ahol lehet inni venni. WC nincs, de ott van helyette a tengerpart. Amikor megérkeztünk, rögtön elkezdett zuhogni az eső, úgyhogy mindenki a templom tornácán vagy a templomban nyomorgott. Szerencsére mielőtt lemondtunk volna a partiról, elállt, és félóra múlva száraz volt minden, megnyílt a kosárpálya, lehetett ropni hajnalig. Nekünk 50 peso volt a beugró (majd egy euró), a helyieknek nyilván olcsóbb. Hogy szabadon ki-be járhassunk, kifestették körömlakkal az egyik körmünket, azt kellett az "őröknek" mutogatni.
A pálya olyan 10-11 felé megtelt. Nemcsak tizenévesek jöttek oda, hanem idős nénik, bácsik, fiatal gyerekek egyaránt - ide tényleg kijön mindenki. És isznak. A dán lány állítása szerint rengeteget, de persze ő dán mércével mér. Nekem nem igazán tűnt fel, hogy olyan elviselhetetlenül sok alkoholt fogyasztottak volna. Az egyik filippínó srác, aki a hotelben dolgozott, hozott egy nagy műanyag kannában rumoskólát, és hozzá egy poharat, azt adogattuk körbe. Az íze alapján 1:1 arányban keverhették be a rumot, három kör után már éreztem a hatását. A srác szerint amúgy mindig ezt isszák, és mindegy, hányan vannak, mindig csakis egy pohár van. Ez alapvetően bölcs szokás, hisz így senki nem tud sokat inni - bár persze nem is feltétlenül a leghigiénikusabb.
(folytköv)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.